Film: Rambo trilógia.

Az utóbbi pár napban Rambot néztünk. (Miután a negyediket megnéztük, és persze leborultunk a nagysága előtt, kedvet kaptunk az első háromra.)

Természetesen az első a legjobb az urban commandó sráccal, aki flipoutol a tapló kisvárosi rendőr túlkapásain és szétcsap — aztán persze kicsúsznak a kezéből a dolgok. A durva az, hogy nem az akció teszi kurvajóvá a filmet, hanem az utolsó jelenet:

Ha nem láttad, vagy nem emlékszel, akkor ez az a jelenet, amíg a First Blood csak egy akciófilm, és itt válik háborús filmmé. (Illetve persze háború utáni (post-war) filmmé, mert a vietnami háborút csak érintőlegesen említi a cselekmény.)

És a theme song.

És persze a kiskorunkból (alámondásos német 500-adik VHS kópia) ránk maradthiedelmek, hogy a Rambó kemény csávó és jó ez így neki és mi is rambó akarunk lenni (vagy csak nekem volt ilyenem?), holott Rambo szomorú, egyáltalán nem találja a helyét a világban, egyáltalán nincs semmi emberi mércéje arról, hogy nem háborús övezetben mit szabad és mit nem, mondhatni szociopata. Nem éppen szerepmodell. (A Wikipedia oldal szerint a munkatáborban jól érzi magát, mert ott legalább van rend, fegyelem, és megmondják neki, hogy mit csináljon.) Ez persze nyilván általános lehetett a vieatnami veteránok között, de a Szarvasvadászon meg ezen kívül nem tudok olyan nagyhatású filmet, ami pont erre rávilágított volna. A Szarvasvadász Oscar-t kapott, a Rambo pedig megérdemelte volna.

2 hozzászólás “Film: Rambo trilógia.” bejegyzéshez

  1. Nekem a Rambóból csak az a nememlékszemcimű jön elő, amikor a géppuskatöltények egyre jobban behavazzák :-O

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.

To respond on your own website, enter the URL of your response which should contain a link to this post's permalink URL. Your response will then appear (possibly after moderation) on this page. Want to update or remove your response? Update or delete your post and re-enter your post's URL again. (Find out more about Webmentions.)