Most, hogy a nyool gyakorlatilag teljesen kettérágta a laptoptöltőmet (2 helyen van a belső vezetékekig átrágva a szigetelés, tehát szigetelés-árnyékolás-belső szigetelés; működni még működik, de félek, ha megrántom, elszakad, ráadásul az egyik helyen továbbra is olvad), előkaptam egy leselejtezett 1997-es Compaq Presario töltőjét, és azt használom. Egyrészt könnyebb, másrészt érdekes, hogy egy 11 éves laptoptöltő majdnem ugyanannyit ad le, mint egy mai: 19V, 3.16A szemben az Acer 19V, 3.62A értékeivel, nem nagy különbség. Ez is azt mutatja, hogy az akkori AMD procik nem szarral gurítottak, ha áramról volt szó: 380 MHz-es asztali AMD K6-2 (talán) van abban a gépben, plusz egy JBL! hangrendszer, ATI Mach64 VGA, és DVD-olvasó (1997-et írunk!) Mindezzel együtt sikerült csinálniuk egy (12″-os kijelzőmérete ellenére) 5 kilós laptopot, ettől függetlenül nagyon szerettem. Az első asztali megoldás, amin Linuxot (akkor még RedHat-et) kezdtem használni. (Most egy Debian van rajta, szerintem talán Sarge.)
A régi töltőt meg otthagyom az asztal alatt, az lesz az otthoni töltő.