Hurrá, a seggszagú ország megint a világsajtóban.

Ezúttal a magyar ISO testület meglehetősen botrányos MSOOXML sessionjeinek hírét kapta fel a világsajtó, Tomka Gergely jóvoltából. Ez egyrészt persze nem az ő hibája (tulajdonképpen érdem), másrészt nyugtasson minket az a tudat, hogy a Microsoft remek formátumának szabványosítása a világon mindenhol rámutatott, mekkora hibáka vannak az ISO szervezetek működésében.

A rossz persze az, hogy az emberek hülyék: egy-két év múlva senki se fog emlékezni arra, hogy milyen botrányos körülmények között szavazták meg (vagy nem) a Microsoft formátumát. A kollektív emlékezetből ezek kikopnak, az ISO szabvány viszont nem, márpedig egy ilyen rossz és proprietary formátum esetébn ez baj. (Lesz.)

Yoneked szakadás – megint.

Remek ez az új DSL modem, érdekes módon amióta megvan, kb. kétnaponta megdöglik a wifi routerem — legalábbis a Datanet support szerint, akik szerint egyáltalán nem gyanús az, hogy az új modem (ami nyilván hibátlan, persze) érkezésével kezd el döglődni a régóta hibátlanul üzemelő saját eszköz. (Persze ők azok, akiknek nem gyanús, hogy a 100 Mbps sebességre tervezett hálózati eszköz nem bírja a 8 Mbps-t, úgyhogy nem kell ezen meglepődni.)

Így aztán zsákutca: szakadozik a kapcsolat mint a kurvaélet, szerintem a Datanet hülye, szerintük meg én, megint kezdem bánni, hogy valaha belevágtam ebbe a Yoneked dologba. Ma szerintem elhúzok dolgozni valami Huwico hotspot kocsmába. Ők meg talán kis fáziskéséssel (mint a múltkor) felhívnak, hogy jé, ez a fajta modem hibás, vinném bár vissza és kicserélnék. Jó játék.

Mozi: Letters from Iwo Jima, The World’s Fastest Indian.

Két mozi két nap alatt, home theater jelleggel.

Szombat este Letters from Iwo Jima, Clint Eastwood párhuzamos filmje a Flags of our Fathers-hez, a másik (a japán) oldalról. Helyenként kicsit nyálas, de ezt tudjuk be (a faarc Clint Eastwood helyett) a női forgatókönyvírónak. Hibának tartom azt is, hogy egy töketlen katonát tettek a középpontba – az extrák között Clint Eastwood találóan fejtegeti, hogy a japók nem a megszokott „remélem hazamegyek, nézd ez itt a fehérkerítéses házam otthon” hozzáállással mentek háborúba, hanem meghalni. Akkor meg mirt egy töketlen pék a főszereplő, aki egyet se lőtt az egész film alatt? Kicsit lerontja a hősiesség-faktort, ami azért így is átjön persze. Tényleg pék a szereplő egyébként: a háború vége felé már mindenkit mozgósítottak Japánban, ami (talán szándék nélkül) aranyos ellentétet szül a filmben: adottak a rendesen, halálra kiképzett tisztek, akik tényleg meghalni mennek, hajlandóak lefejeztetni magukat bajtársaik által (szigorúan japán földön), ahogy az régen szokás volt — és adottak a kiskatonák, akik egyszerűen nem értik ezt a mentalitást, nyilván a kéthetes gyorstalpaló kiképzésen ilyen mélységekig nem lehetett átadni a katonai morált…
Röviden: megnézni érdemes, ráadásul ezután biztosan megnézem a Flags of our Fathers-t is.

Ma reggel pedig The World’s Fastest Indian, ami egy kedves, Nobody’s Fool jellegű film, de igaz történeten alapul. Anthony Hopkins kurvajó, és az ausztrál kiejtése is zseniális (úgy tűnik, most ilyen kiejtéstan-mániás lettem), a film tökéletes vasárnap reggeli limonádé: kint eső (nincs, de lehetne), kézbe bögre kávé/teja és brownie, kanapén takaró alatt bekuckózol, és nézed.

És most jut eszembe: három film három nap alatt! Mert megnéztük pénteken (azt hiszem pénteken) a Szarvasvadászt (The Deer Hunter) is. Erről persze elég annyi, hogy aki nem nézte meg, az gyorsan szaladjon és tegye. Sajnos az angol 5.1-es hang valamiért teljesen használhatatlan volt a DVD-n, a magyar szinkron pedig botrányos, és hát Robert DeNiro angolját eleve kár kihagyni, ezzel együtt kötelező.