Címke: photo

Mi legyen veled, photo.lipilee.hu: koncepció.

new skies | by lipilee on Streamzoo

Jó ideje probléma már nekem a fotóim, fotóblogjaim helyzete. Alapvetően rendszerető (mások szerint kényszeres) ember vagyok, szeretem, ha a fotóim végső soron saját tárhelyen, saját domain alatt, saját megoldáson csücsülnek.

Olyan megoldást akarok, ami egy helyre gyűjt mindent, amit a saját világomból képileg megosztottam.

Olyan megoldást akarok, amivel lehetőségem van valamikor a jövőben egy újabb fotófalra gyűjteni a képi munkásságomat, ha úgy tartja úri kedvem.

Olyan megoldást akarok, hogy ha valaki azt kérdezi: miket fotóz ez a lee ember? akkor egy url segítségével meg tudjam válaszolni neki a kérdést.

Mondhatjuk úgy is, hogy ragaszkodom ehhez, és kényelmetlenül érzem magam, ha nem ez van. És ez általános minden általam létrhozott tartalomra. Ezért nincs Tumblr blogom hanem WordPress, és ezért tartottam ki nagyon sokáig a régi fotóblogom mellett, amit egy Pixelpost nevű engine hajtott. (És ami jelenleg itt érhető el.) Ám a technika szakadatlanul fejlődött (a Pixelpost meg nem), és eljött a pillanat, amikor már túl sok minden szólt ellene:

Es legfokepp az zavaro mostanaban, hogy napok, esetenkent hetek telnek el, mire egy foto eljut az eszkozrol (telefon, fényképező) a blogra.

Long story short, átálltam Picplz-re. És most elmigrálni készülök, kényszerülök. Tökéletes case in point egyébként arra, hogy miért nem szeretem alapvetően a cloud szolgáltatásokat. Míg a saját fotóblog 1600-nál is több fotó erejéig szolgált ki, a Picplz sajnos 200 körülre kifulladt: a szolgáltatás, ami régen annyira vonzó volt, ma is ugyanannyira vonzó, közben pedig feljött egy Instagram, egy Streamzoo, hogy csak kettőt említsek.

Egy ideje futás közben (mire jó a futás ugye) azon szoktam gondolkozni, hogy hogyan tudom ezt a helyzetet megnyugtatóan rendezni. Ehhez persze először egy szabatos problem statement kell, de ez is megszületett. Mi legyen veled, photo.lipilee.hu: koncepció. részletei…

Dream camera.

A cím megtévesztő, a HTC Dream kamerája igen messze áll az álomeszköztől: talán ha 3 Megapixeles megvan, fostosan ergya az érzékenysége (esti fotó gyakorlatilag kilőve), szar az AWB processzor.

Eleinte azt hittem (reméltem), hogy a Dream megvásárlásával redundáns lesz a Canon IXUS70, hogy azt eladhatom, mert sose fogom többet használni, de természetesen egy Canon az továbbra is Canon, a mobilba épített kamera pedig az, ami: mobilba épített kamera. Látjuk a különbséget, ugye?

És mégis: napról napra jobban élvezem vele a fotózgatást.

Az az élmény kerített hatalmába, ami régen jelen lehetett a fotózásban, és amit annyira bírok a régi képekben: hogy rossz kamerával is lehet fotózni, csak meg kell találni, hogy mit. Nem akarom magam persze a Magnumosokhoz hasonlítani (ha-ha, távol álljon tőlem!), de ez a bekorlátozottság, hogy van egyféle fókusz, egyféle fénybeállítás, ez nagyon élvezetes, felszabadító érzés. Nem kell azon görcsölni, hogy vajon jól állítottam-e be a fényháromszöget, hogy vajon a témába belelóg-e a mellette álló amerikai turista seggének görbéje, vagy inkább kijjebb zoomoljak-e 2 mm-rel. Itt az van, amit látsz, wysiwyg, persze utómunkázni lehet, de nálam az eleve hagyományosan inkább fény-kontraszt kompenzációra és crop-ra korlátozódik, színegyensúlyokkal már nem szoktam játszani, azt már csalásnak érzem. Régebben időnként csináltam Selecite Gaussian Blur-t, a kép szemcsésségének csökkentésére, de leszoktam arról is: ha szemcsés, hát szemécsés, ez egy ilyen szemcsés világ.

Ez az élmény talán eggyel közelebb hoz a Brownie-m használatához: bár a G1-gyel kétségkívül egyszerűbb a fotózás (pláne amióta az előhívós hely eltökítette a Brownie 620-as filmtekercsét), de azért egy Brownie az egy Brownie. Mindenesetre ott is ugyanezeket a korlátokat élvezheti az ember: minden fix, wysiwyg. (Kapcsolódik ez a régi fotóblogger-életérzéshez, aki csinálta, tudja, miről van szó.)

(A mobillal készített képek itt és itt listázódnak.)