Konstans.

Az életben a fénysebesség és a stressz állandó, bár az előbbiről viták folynak.

Doki megtörtént, valúszínűleg megmaradok; for the record: egy könnyed (sejtett) fertőzés után a stresszre kicsit radikálisabban reagál a szervezet, mint az normális lenne, ezért az 1 hónapja tartó kényszerfogyókúra. (80 kiló, jóval versenysúly alatt.) A megoldás első körben egy tisztító antibiotikumkúra, aztán meglátjuk, mekkora lesz a jóság. Béltükrőzésre értelemszerűen nem szeretnék eljutni.

Éjszakai website-szerkesztés közben (duplaannyi sor css, mint HTML, ezt már szeretem) Keith Jarrett – Spheres -t hallgatni elég hatékony, a címe is mutatja: szférikus, főleg így az éjszakai csöndben, miközben Jul már beszuszogott itt mellettem. Csak a visszahgos orgonasípok (Jarrett a Spheres and Hymns 3 CD-nyi anyagát egy 19. századi németországi templom (egy bencés apátság) orgonáján adta le, gyönyörű a hangzás), a szuszogás, és a billentyűzet kattogása – inspirál.

Múzeumok éjszakája.

Június 24-én, azaz jövő szombaton Múzeumok éjszakája. Program itt, és meg lehetne bolondítani az eseményt azzal, hogy szervezünk valami bringás kört hozzá. És a Budapest múzeumot kicsit, az Iparművészetiben a kínai cuccokat mindenképpen, Jövő házán Korai Örömöt meg Rutkai Bori tárlatvezetését talán, Néprajziban a didgeridoo-t (mert ez a helyes írásmódja) talán, és még amit (talán) ajánlasz.

(Gondoltam rá, hogy mindezt kiteszem a Critical Mass oldalra, de az talán nem a legjobb, ha egyszerre beállít 300 ember bringával.)