A végén kezdem: arról, hogy hova fajult a buli, mindent elmond az, hogy 67 képből kb. 2 lett értékelhető, mint fotó (vannak benne élek, van téma, stb.).
Kezdődött az egész azzal, hogy hosszas csönd után lenyomták végig az Ékszerelmére albumot (Quimby, ugyebár, rajta az Álmatlan dal, ugyebár, a szemét). Aztán talán Tosca-t, vagy nem is emlékszem már a nevére, de hát az emlékek, azok.
Röviden. Hosszú verzió nincs, csak hosszú lépés. (Meg sültkolbász.)
(A szerző kb. két, vagy tán három hete látta a filmet.)
A Miami Vice 2006 tipikus “max ecce'” film, átlagos sztori, kicsit több vér, mint amennyit a MPAA szigorított ejnyebejnye nélkül enged, persze hangulatos az egész (ezért engem megvett), és (bár rég volt, de) emlékeim szerint jól is van fotózva.
Ami miatt viszont egyszer kötelező megnézni, az a filmzene, mégpedig azért, mert az Oiriginal Soundtrack CD nem tartalmazza a három legjobb számot, ami a filmben elhangzik. Az Audioslave, Chris Cornell egyedülálló hangjától támogatva, két darabbal van jelen a filmben (Shape Of Things To Come és Wide Awake), egyenként klasszikusok. (Trivia: tudtad, hogy Cornell eredetileg dobosnak indult? Trivia 2: tudtad, hogy Cornell 191 cm magas? Tinibálványnak is ideális.)
A harmadik szám pedig a legelső, ami a filmben felcsattan: egy Linkin’ Park feldolgozásról vn szó (Numb/Encore), Jay Z-vel követték el, és bár nem vagyok nagy rajongója egyiküknek sem, igencsak jó darab, ráadásul jól megalapozza a film hangulatát, ami (persze röhej, hogy már ez is érdem) manapság tulajdonképpen ritka.
Kötudomású, hogy nagy B-movie fan vagyok. A Miami Vice 2006 a B-movie-k kategóriájában a legjobbak között van. A-movie-nak kicsit talán kevés.
Mekkora szöveg a Slashdoton!
Unrequested security audit, vagyis törés. Lol!