Adél énekel.

Az ugye alapvetés, hogy lévén mindketten valamelyest zeneileg vagyunk, Adél már kb. -6 hónapos korától gyakran kapott célzottan neki szánt zenét — eleinte csak esti kétszólamú dalokat, aztán leporoltam-felhúroztattam a gitárt, és akkor azt is. Születés után azért rájöttünk, hogy nagy csinnadrattát elalvás előtt nem célszerű csapni, mert odafigyel a zenére és felébred. Ilyenkor inkább tehát vagy csak csöndben elgyakorolgatok a gitáron, vagy csak halkan elővezetünk egy Scarborough Fair-t, ilyesmit. Amikor viszont ébren van, akkor mehet a zenebona.

Na, ebbe lett hozzáadott feature tegnap, hogy Adél is beszállt, és tüneményesen aranyos. Most Kaláka darabok mennek — a Fakatona (amiről ha leveszed a szöveget, hawaii beach nótát kapsz, zseniális), meg a Rózsa, rózsa (aminek a librettóját pedig időnként átírjuk: “rózsa rózsa rengeteg / lányok, félek-rettegek / nem tudom a szöveget / hogy a macska rúgja meg”), Adél pedig először csak elmélyülten hallgatta (eleve máshogy figyel, ha zenét hall, mint ha csak beszédet), aztán beszállt ő is: egy csücsörített szájas, hosszan kitartott “a” segítségével adja, ez i solyan hang, amit máshol (amikor csak beszél) nem látni tőle.

Szóval énekel.

Tünemény.

Szóval tegnap és ma az ébrenléteiben kábé exkluzívan kapta a zenélést, ha abbahagyjuk, vagy csak gitáralap marad, akkor rosszallóan néz és kurjantgat hogy kezdjük újra, nekem pedig kezdenek vízhólyagosak lenni a bal kezem ujjai, de kit érdekel.

Update: videóóóó!

“Adél énekel.” bejegyzéshez ozzászólás

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.

Loading Facebook Comments ...