2021 jobb volt, mint vártam. (Retroposzt.)

Nem tudom mióta csinálom (dehogynem, 2018 óta), de szinte már hagyomány, hogy írok éves retrót, “fogadalmas posztot”. A tl;dr verzió talán az, hogy 2021 jobban sikerült mint előre gondoltam. De lássuk (lássam) a listákat, aztán majd a végén esetleg újragondolom az állítást.

A tavalyi goal margójára

azt hiszem erősen leadok az igényekből 2021-re, és a fő cél az lesz, hogy a helyzetből kihozzuk amit lehet, keveset stresszeljünk, megőrizzük hidegvérünket és ép elménket a (poszt írásakor) 11 hónapos work from home mellett (ellenére)

Most már azt hiszem kijelenthetem, hogy a work from home fasza dolog és több pozitívumot is hozott az életembe/-ünkbe mint negatívumot. (Nekem konkrétan súrlódásom volt a munkahelyemmel a back to office igényeik miatt; végül kiegyeztünk egy 2 nap +1 best effort-ban.) Igazából marhára élvezem az itthonlétet, főleg a napi plusz másfél óra részét. Jul idéntől suliba jár, úgyhogy gyereknevelésileg is pont jól jött ki hogy én lettem a htb. Rögtön kiemelnék 4 (+2) dolgot, ami a pandémia nélkül nem, vagy kevésbé jött volna létre.

  1. A htb-lét: szerintem többet főztem 2021-ben, mint előtte összesen.
  2. Sportosabb család: a nyári szünet végén posztuláltuk családilag, hogy rövid távra nem autózunk. Bevallom, korábban ezzel lustábbak voltunk (mondjuk én a legkevésbé), apa úgyis megy az irodába, akkor már egyszerűbb, stb. Idén ősztől suliba, lovaglásra, hokira amikor csak lehet bringával megyünk, ha (csak kicsit) esik, ha fúj. Logisztikai kivételek nyilván vannak, de nem sok. A gyerekek egy ideig elégedetlenkedtek, de most már látszik hogy hozzá is fittültek, aminek külön örülök. És bár nem tagadom, hogy rohanósak a napok a fulltime meló és gyerekhurcolás-kísérgetés között, de nekem marhára bejön a gyerekekkel pl. csütörtökönkénti 2x oda-vissza összesen 15k bringázás a lovaglóórára és -ról. Heti szinten ha semmi mást nem csinálok, így akkor is megvan 40-50 km fitneszbringa.
  3. A family scrum setupunk: a pandémia egy ideig szétverte a gyerekek koncentrálóképességét és az elején mi sem tudtuk hogyan kezelni a dolgot. Volt egy időszak, amikor elég necces volt a családi kohézió, hogy finoman fogalmazzak, és ebből végső soron egészen jól jöttünk ki. Június közepe óta használjuk napi szinten a family scrum boardot és a processzt körülötte, és fényesen bevált.
  4. Ráadásul így jöhetett létre a magyarországi utunk is októberben.
  5. +1, megcsináltuk végre a felújításunk második szakaszát, és lett egy extra szoba a lakásban \o/
  6. +1, így a gluténmentességet is sokkal egyszerűbb tartani.

2021 sportban

Szóval ha egy dolgot kell az évből kiemelni (ami nem a pandémia), az nekem a sport. Az előzetes tervek ellenére (híján) 2021 sportév lett. Lefutottam a [email protected] maratont, kajakoztam, bringáztam, újabban hébe-hóba hokizok… Kora tavasszal síelni ugyan nem tudtunk menni, viszont akkora tél lett Hollandiában hogy befagyott minden úgyhogy ki tudtuk pótolni korizással.

  • Days active: 196 nap vs. 161 nap 2020-ban
  • Távolság: 2190 km vs. 1030 km 2020-ban
  • Össz edzésidő: 172 óra vs. 101 óra 2020-ban

Le is fogytam 6-7 kilót, azért ezt majd 2022-ben megpróbálom részben (és izomból, hehe) visszapakolni.

2021 goalokban

  1. Holland nyelvvizsga★★☆☆☆, elvégeztem másfél nyelvtanfolyamot, olvasok-írok ha kell (értés meh, beszédet meg hagyjuk)… de nyelvvizsgám az nincs.
  2. Dobolgatni magamnak, a kiterjesztettt lockdownok miatt erre nem került sor.
  3. Házi ministúdió setup, well, ezt beáldoztuk egyéb dolgok oltárán.
  4. Bringázás/futás cadence★, lásd fent.
  5. Olvasás★★☆, ugyan nem sokat, de minőségit olvastam.

2021 fotókban

2022 goalok

    1. Inburgering
    2. Új bringa, valamint (stretch goal!) egy single speed építése
    3. Mivel a futásban elértem amit el tudok, max félmaratonokat fogok futni, viszont többet szeretnék bringázni (most már tényleg); illetve általánosan fenntartani a mostani fittségi szintemet
    4. Vásárolni egy kajakot és rendszeresen kajakozni
    5. Több zenélés
    6. Prokrasztinálás (twitter, reddit) lecserélése olvasásra (/írásra)
    7. Relax és meditálás (újra)
    8. Fotókezelésem rendberakása (már olyan közel vagyok)
    9. És egy örökzöld: 1 Raspberry Pi project befejezése!

Hajrá 2022!