A Kormányhivatal segít Önnek – elkésni.

A második kerületi önkormányzat ügyfélszolgálati irodája, akarom mondani a Kormányhivatal egy darabka szocializmus a második kerület szívében. Lakcímbejelentés ügyben kellett bemennem, utána a Preziben volt jelenésem, hogy kerete is legyen a dolognak.
7:30-ra érkeztem, lelkesen, csillogó szemekkel. Az iroda egyébként 8-kor nyit, de korábban kell jönni, hogy legyen sorszám. Be is álltam kb. 15-iknek a Margit körút járdáján kígyózó sorba, mögöttem kb. ugyanennyi versenyző.
7:45 körül kijött egy osztályvezető és bejelentette, hogy mivel tegnap nem működött a személyi igazolvány és jogsi szoftver, a tegnapi ilyen sorszámú embereket mára visszahívták, ezért nagyon kevés ilyen sorszám lesz ma, ami azt illeti, aki ilyen ügyet intézne, akár haza is mehet.
8-kor nyitás, bent az ülőhelyek száma kevesebb, mint ahányan voltunk, öltönyös ember, apuka babával lépcsőn, de ahhoz képest, hogy negyed órája még szemerkélő esőben dekkolt a büdös körúton, már haladás.
8:40 táján lett ülőhelyem, egyből jobban éltem, mint 4 éve.
9 körül jutottam be végül, az ezutáni történet már magánbeszélgetés tárgya.

Mindenesetre laza félórás késéssel a Prezi is meglett, szóval in hindsight kormányhivatalba biztos jó, csak emlékezzünk, hogy a működése olyan mint a magyar állam kicsiben!

Egy gondolat “A Kormányhivatal segít Önnek – elkésni.” bejegyzéshez

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.

Your post must include a link to this post.

How does this work?
Write a response on your own website and include a link to this post. Then submit your response’s URL here. Your response may appear here after moderation. To update or remove it, edit or delete your original post and submit the same URL again. Learn more about Webmentions.